A köztéri kötés világnapjára

..avagy illik-e  nyílvános helyen kézimunkázni? 

Ez a kérdés először 2011-ben merült fel bennem. Akkoriban még zöld parlamenti képviselő voltam, és a szakképzési törvényről szóló vita alatt kötni mertem az ülésteremben, ami heves vitát váltott ki az interneten. A vita számomra olyannyira gondolatébresztő és motiváló volt, hogy minjdárt létrehoztam többedmagammal a Kézimunkások Szakszervezete facebook csoportot, azért, hogy ez a nemes mesterség visszanyerje egykori hírnevét és becsületét. A csoportnak ma már közel 700 tagja van, férfiak és nők vegyesen, és rendszeresek a személyes találkozók és az akciók is. Sok olyan ember talált itt egymásra, akik értették a kézimunkázásban rejlő törődést, kreativitást, alkotást, és ők sorra hozzák létre országszerte a csodásabbnál csodásabb közösségi alkotásokat, amelyek az utcákat díszítik és színházi darabok vagy filmek díszletét is adják. Gerillacsoportunk idei világnapi alkotását ma este helyezik el a Budapesten a Madách téren, részletek itt olvashatóak az akcióról

Köztéren, nyílvános térben kézimunkázni azt is kifejezi, hogy fel tudom-e vállalni magam és a véleményem a közösségem előtt. A köztér ugyanis egyszerre fizikai és egyszerre szimbólikus, ami talán ma az online virtuális közösségek korában már sokkal jobban érthető, mint régen a fonók idejében. Sűrű és keszekusza, egyre bonyolultabb életünkben ezért fordulunk a közösségi fórumokhoz, ha kapcsolatba akarunk lépni valakivel. A személyes együttlét bizalom és kapcsolatépítő erejét azonban nem lehet alábecsülni.

Elképzeléseim szerint a fonó egy olyan tér lehetett, amely átmenetet nyújtott a magán és a közösségi között, ahol biztonságos körülmények között lehetett megbeszélni az élet ügyes-bajos dolgait. Meggyőződésem, hogy ezek a beszélgetések formálták az asszonyok és lányok világnézetét és értékrendjét, ráébresztették őket arra, hogy vannak problémák, amik közösek, vannak akik hasonló kihívásokkal küzdenek és volt akivel meg lehetet osztani a dilemmákat is. Ezek a terek megakadályozták az elszigetelődést, és dolgoztak a nők teljes szellemi és fizikai kiszolgáltatottsága ellen.

Az a régi szokás, hogy  a nők összejönnek közösen kézimunkázni, akár megélhetési, akár kikapcsolódási célból, egy olyan hagyomány, amit mi a Kézimunkások Szakszervezetében is igyekszünk feléleszteni. Heti gyűléseink és a kihelyezett ülések mind arra emlékeztetnek minket, hogy milyen jó kapcsolódni és közösségben lenni, és mennyi erő és inspiráció eredhet egy-egy ilyen együttlétből. A résztvevők többsége enm ismeri egymást, de a kézimunkázáson keresztül kapcsolódni tud és rövid időn belül azon kapja magát, hogy vadidegenekkel beszélget és nevetgél együtt, és dolgozik valamilyen közös alkotáson.

Ahogy azt Bolyhos Forradalom! című manifesztónkban is megírtuk: a világ megérett a változásra és mi a szelíd női energiákkal kívánjuk ezt befogadni és elősegíteni. A köztéri kötés világnapjára most szombaton ezért hívtunk olyan nőket beszélgetni, akiket ünnepelni szeretnénk társadalmi szerepvállalásukért és akiktől inspirációt is tudunk meríteni a mindennapokban saját kihívásainkhoz. A változás ami velünk történik akkor lesz pozitív, ha nem adjuk fel végtelen bizalmunkat az emberiségben és a közösség teremtő erejében. Ezért választottuk helyszínül idén a Ligetvédők táborát, a Városliget fáit és közpark jellegét védő közösség bázisát. Kihelyezett ülésünkkel csatlakoztunk három napos fesztiváljukhoz is.

A szombati köztéri kötés részleteiről bővebben itt olvashattok. Várunk mindenkit szeretettel egy nagy közös kézimunkázásra és beszélgetésre a világ első közparkjában!

Az apróságok kora

Apró karácsonyi díszeket kezdtem el kötni idén. 'pepecs' munka, és sokak szerint felesleges. De ezek a kis kötött díszek barátságosabbá teszik a lakást. Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nagyobb élmény készíteni őket, mint nézegetni és ez némi túlzással talán a gyereknevelésre is igaz. ;)

Idén immáron három gyerek vett részt a családi karácsonyi vacsorán, és sokat beszéltünk a negyedikről is, aki még nincs itt, de már nagyon várjuk!

Ha befejeztél valamit, újba kell kezdened

Lassan vége az évnek, és szokásomhoz híven decemberben megint elkezdtem 10 ezerrel kötni. Az eredmény az lett, hogy befejeztem karácsonyra egy pulóvert Nórának és egy sapkát Zsófinak. Néha jobban gyorsabban, néha lassabban megy felgöngyölíteni, összekötni és elvarrni szálakat.

Amikor gyorsan megy a kötés, olyankor több időm marad gondolkodásra is. Nem, nem azért mert a kötés akadályozna a gondolkodásban, éppen ellenkezőleg: fókuszálttá tesz és önmagam megfigyelőjévé változtat. Futnak a fejemben a kontrollálatlan gondolatok, amiket én, mint egy mozivászon előtt ülve szemlélek és reflektálok rá.

Ez az év sok befejezést hozott. 15 év után meglett a jogsi. Munkahelyet váltottam. Betöltöttem a negyvenet.  A sok évi vágyakozás után végre regisztráltam örökbefogadásra. és biztos még egy csomó, csomó minden történt bennem, amit most nem is tudok itt felsorolni.

Az az érzésem, hogy betöltvén a negyvenet, tényleg lezártam egy korszakot és egy újba kezdtem. Születésnapom körül csak az a gondolatom támadt, hogy a következő tíz évben nem akarok küzdelmet, erőlködést, csak harmóniát  és jólétet. de valahogy az is megfogalmazódott bennem, hogy ez egy belső hozzáállásra utal: bármit is fogok tenni, nem akarok erőlködni benne. Márpedig a kalandok java még hátravan: a szüleim öregszenek, az unokaöcséim nőnek, a politikai és gazdasági helyzet egyre szarabb, a gyerekek és a házassága java része még csak most jön.

Lássuk, hogy az újdonsült hozzáállás milyen kötős projekteket hoz majd ki ezekből a helyzetekből. 

Összeköttetés

Ha kötök, az engem egyúttal az adott pillanattól és a helyzettől el is választ,  jótékony védőburkot húz körém: a munkámban elmerülve távolabb kerülök a jelen lévő személyektől és az eseményektől, kicsit megközelíthetetlenné vállok és a kezében lévő tűk védelmet is nyújtanak: különös kombinációja ez a jelenlétnek és a távolságnak, de erről inkább majd máskor. Ezen a héten ugyanis sok olyan program lesz, ahol kézimunkázni és másokkal kapcsolódni  lehet majd egyszerre, ezért  most inkább a kézimunkázás kapcsolatteremtő erejéről írok.  

Nagyon ritka, hogy nem valaki másnak készül a munka. (én pl. most épp magamnak kötök, de valahogy nem is haladok úgy vele…) Ez a másik legtöbbször egy általunk ismert és kedvelt személy, akiről pontosan tudjuk, hogy mi a kedvenc színe, milyen ruhákat hord, hogyan díszíti fel a lakását és ehhez igazítjuk a alkotásunkat.

De mi van, ha fordítva állsz neki? Ha van egy darab, leírva vagy a fejedben, amit nagyon, de nagyon szeretnél elkészíteni? Nem a személyt, hanem a darabot választod ki, és hagyod, hogy  a kézimunkázás önálló életre kelljen. Bízol abban, hogy ha elkészült a darab, akkor majd az kiválasztja a gazdáját…

A Szolidaritás Éjszakáján pont erre lesz alkalom: készíthetünk szabadon darabokat, amiket aztán a Kézmű Közmű keretében elajándékozhatunk. Sapkákat, sálakat, melegítésre alkalmas kézzel készített darabokat várnak a szervezők. Olyanok között kereshetitek alkotásaitok gazdáját, akik nem csak a meleg ruhadarabra de a kézimunkával közvetített kapcsolódásra is nagyon várnak.

Bármit készítesz, megtalálja a gazdáját.  

De nem csak maga a munka, hanem annak folyamata is össze tud kötni. A fonók, és azok modern megfelelői a kézimunka körök, így például a Kézimunkás Szakszervezet olyan programokat kínál, ahol idegen emberek pár perc alatt együtt kezdenek el tevékenykedni, a kötelező udvariassági köröket átugorva. Számos esetben láttam ezt megtörténni: szavak nélküli, harmónikus együttműködés, társadalmi szerepek nélküli kapcsolódás a közös alkotásban.

Akit érdekel, nézzen el 17-én a következő akcióra, vagy 20-án délelőtt kihelyezett ülésünkre, a Néprajzi Múzeumba.

Kapcsolódjunk!

Karácsonykor kötni kell

Az ember a decembert általában végigrohanja, még akkor is, amikor neki magának nincs olyan nagyon sok teendője. Egyszerűen ez a hónap ilyen. Le kell zárni mindent a munkahelyen, karácsonyozni mindenkivel, felkészülni a saját karácsonyunkra, és az új trend szerint saját készítésű ajándékokat gyártani. Hát igen. Ezt már leírni is sok.

A karácsonyi kötés az meditatív és terapeutikus egyszerre. Bekapcsolom a tévét, tök mindegy mi van benne. De lehetőleg valami happy end-el végződő hollywoodi film. Előveszem az előre megvásárolt fonalat ( igen, sajnos én előbb veszek fonalat, mint hogy tudnám, hogy mi lesz belőle, ez egy nagyon, de nagyon rossz szokás!) és elkezdem nézegetni az évtizedek alatt felhalmozott kötőmagazinokat egy jó kis mintáért. Nagyon sok pulcsi van amit már régen szeretnék elkészíteni, előjönnek a kedves emlékek, elindul a kreativitás pezsgése az ujjaimban. De most van x mennyiségű és minőségű fonalam, ez a szűk keresztmetszet, ehhez kell megtalálnom a megfelelő modellt. Ez remek keretet ad a szárnyalni kezdő fantáziámnak. Elő a centit, felszedjük a szemeket, és már indul is a móka.

A karácsony nálunk főként tévézésből és családlátogatásból áll – az evésen kívűl számos olyan tevékenység, amely nem igényel túl nagy agymunkát és a kezeinket szabadon hagyja. Megvan a projekt, lehet vinni mindenhová, az ember naponta akár 4-5 órát is köt. A kötés – brit tudósok szerint - egy meditációhoz hasonló állapotba juttatja az embert, a személy jelenléte intenzívebb és fókuszáltabb de sokkal nyugodtabb. Egyfajta módosított tudatállapotban van, némi távolságról figyeli a körülötte zajló eseményeket. A másik amiben hasznos segítségünkre lehet – persze ez az én esetemben sosem áll fenn - hogy el tudjuk viselni drága rokonainkat akikkel évente legfejjebb kétszer találkozunk és ostoba kérdéseket szegeznek nekünk. A kötés megnyugtat és befogadóbbá tesz.  

 Ha napokig kötök ilyen intenzíven, akkor ez az állapot fenn tud maradni hosszú ideig. A figyelem megosztása és a multitevékenység egyben abban is segít, hogy a pörgős decemberről le tudjon jönni az ember, képes legyen ezt a hirtelen lelassult állapotot és régen látott rokonait elfogadni és élvezni.

A kötés segítségével a karácsony sokkal élménydúsabb, pihentetőbb, termékenyebb lehet. Az aktív pihenés és a meditáció eszközeit birtokoljuk, ha kötőtűt tartunk a kezünkben.

Vagy lehet, hogy csak én vagyok ilyen obszesszív? 

Még egy amatőr művészblog?

Először is szeretettel köszöntök mindenkit a blogomon: a kétszázharmincnyolcezredik kézimunkázásról szóló blogon. Mentségemre legyen szólva, én nem csak a saját munkáimat szeretném itt mutogatni - inkább másokét, ha már itt tartunk - de, leginkább arra törekednék, hogy megosszam az olvasókkal különös viszonyomat a kézimunkázással, és azokat az élményeket, amiket ezen keresztül kaptam az élettől. Én nagyon szeretek kézimunkázni, de az időm nagyon kevés, és a barátnőimnek készített bébiruhák vagy kutyapulóvereknél nagyobb dolgokat nehezen készítek el. Évente egyszer sikerül egy komolyabb projektbe belefognom. 

A kézimunkázást leginkább arra használom, hogy másokkal kapcsolatot létesítsek ezen keresztül: remek közösségszervező ereje van, és össze tud hozni olyan embereket, akik amúgy talán sosem beszélnének egymással. Erről szeretnék írni ebben a blogban leginkább: hogyan lehet a kézimunkázást kommunikációra, kapcsolat teremtésre, önkifejezésre, önmegismerésre használni.

Bízom benne, hogy lesznek vendég szerzők is ezen a blogon. Van ugyanis a facebook-on a Kézimunkások Szakszervezete csoport, ahol sok kreatív, szorgos és öntudatos nő és féfri összegyűlt már és bízom benne, hogy beszállnak majd a Kézimunkások Lapjának gazdagításába.

Azért biztos nem állom meg, hogy bemutassam egy-két kreálmányom - bár arra leginkább a www.ravelry.com oldalon vetemedem. 

Személyes élmények várhatóak a kézimunkázáson keresztül, de itt kivételesen nem a végeredmény, hanem a folyamat számít.

Jó olvasást!