Lassan vége az évnek, és szokásomhoz híven decemberben megint elkezdtem 10 ezerrel kötni. Az eredmény az lett, hogy befejeztem karácsonyra egy pulóvert Nórának és egy sapkát Zsófinak. Néha jobban gyorsabban, néha lassabban megy felgöngyölíteni, összekötni és elvarrni szálakat.
Amikor gyorsan megy a kötés, olyankor több időm marad gondolkodásra is. Nem, nem azért mert a kötés akadályozna a gondolkodásban, éppen ellenkezőleg: fókuszálttá tesz és önmagam megfigyelőjévé változtat. Futnak a fejemben a kontrollálatlan gondolatok, amiket én, mint egy mozivászon előtt ülve szemlélek és reflektálok rá.
Ez az év sok befejezést hozott. 15 év után meglett a jogsi. Munkahelyet váltottam. Betöltöttem a negyvenet. A sok évi vágyakozás után végre regisztráltam örökbefogadásra. és biztos még egy csomó, csomó minden történt bennem, amit most nem is tudok itt felsorolni.
Az az érzésem, hogy betöltvén a negyvenet, tényleg lezártam egy korszakot és egy újba kezdtem. Születésnapom körül csak az a gondolatom támadt, hogy a következő tíz évben nem akarok küzdelmet, erőlködést, csak harmóniát és jólétet. de valahogy az is megfogalmazódott bennem, hogy ez egy belső hozzáállásra utal: bármit is fogok tenni, nem akarok erőlködni benne. Márpedig a kalandok java még hátravan: a szüleim öregszenek, az unokaöcséim nőnek, a politikai és gazdasági helyzet egyre szarabb, a gyerekek és a házassága java része még csak most jön.
Lássuk, hogy az újdonsült hozzáállás milyen kötős projekteket hoz majd ki ezekből a helyzetekből.
